2017. július 5., szerda

Atlantisz hangjai - 5. fejezet

Halihó!

Tudom, rettenetesen bánom, hogy ilyen rég volt rész, de hiába van nyár és (elvileg) rettenetesen sok szabadidőm, mégis valahogy olyan döcögősen ment az írás. Folyton kitöröltek, újraírtam, átfogalmaztam a fejezetet, illetve az előzőeket is javítgattam kicsit, így viszonylag sok időbe telt a megírása, de szerintem megérte, és az eddigi kedvenc fejezetemet sikerült összehoznom. Nem egy mozgalmas rész, bepillantást nyerhettek Elon gondolataiba, titkaiba, és megismerkedhettek az atlantiszi technológiával is részletesebben, amelyről még lesz szó bőven a későbbiekben.
Szóval jó olvasást hozzá, remélem, elnyeri a tetszéseteket. :)


Salmis

-         Ki ez a lány? – mennydörögte Salmis ismét, mire a laskirymi Kistanács tagjai rémülten összenéztek. A liwymi Tanácsháza épületének szűkös, gyéren megvilágított alagsori termében néma csend uralkodott, mindenki lehajtott fejjel ácsorgott, a tanácstagok csak időnként eresztettek meg egy-egy bátortalan pillantást a Mesterek mestere felé. Majd végül Roen Taranym, a Kistanács vezetője összeszedte minden bátorságát, és a férfi elé lépett.
-         Nem tudjuk, uram. Csak annyit tudtunk ilyen rövid idő alatt kideríteni róla, hogy Marya Ygranának hívják, az atlantysi akadémiára járt, és Gowen Farym volt a mestere. A jó hír, uram, hogy Gowen Farym jelenleg itt tartózkodik Liwymben.
-         Azonnal kerítsék elő, és hozzák ide elém!
-         Már küldtünk embereket az értesítésére uram.
Salmis mélyen beszívta a levegőt, majd hosszan kifújta, és dühében akkorát csapott az asztalra, hogy azon hosszú repedés keletkezett, kezébe pedig éles fájdalom nyilallt.
-         Valóban így állunk? – dühöngött keserűségében. – Ma már minden jöttmentnek megengedik, hogy részt vegyen az Utolsó Próbán, és ne adjisten őrző legyen? Hát idáig süllyedtünk?
Lélegzetvételnyi szünetet tartott, villámló tekintete szinte átfúrta a Kistanács tagjait. Ők is ugyanolyan rémültek, mint én, futott át egy pillanatra az agyán. Ilyen még sosem történt a sziget történelmében, és egyikünk sem tudja, mi következik ezután.
-         Bizonyára Farym műve az egész – szólalt meg halk hangon a fal mellett ácsorgó, alacsony, köpcös férfi, akit Salmis nem ismert név szerint. – Öreg már, idén töltötte a hatvanadik napfordulót, talán nem volt eszénél, amikor hagyta, hogy ez a lány is eljöjjön.
-         És nézzük ezt el neki? – üvöltötte a Mesterek mestere magából kikelve. – Maguk felfogták, hogy mi történt ma? Marya Ygranánál megtaláltuk a Kristály tizenegyedik darabját, az ujjai között szorította, amikor kiért az erdőből! Sehogy máshogy nem kerülhetett hozzá, minthogy megölte a Nőstényfarkast! Értik egyáltalán, hogy mit jelent ez?
Salmis idegesen megtörölte a homlokát, és nagy kortyot ivott az asztalon álló gyümölcsborral töltött kehelyből.
-         Uraim, mi lesz velünk, ha holnap felébredünk, és a Háló már nem lesz felettünk? Ha a Kristály megszűnik energiát adni nekünk, a kristálylámpák kialszanak, és a gőzgépek leállnak? Egymástól elszigetelve és kétségbeesetten vergődve fogjuk várni, hogy az egyiptomiak újra eljöjjenek, és a földdel tegyék egyenlővé a szigetet?
Körbepillantott a teremben, mindenütt értetlen és rémült szempárokkal találta szemben magát.
-         Gondolom, nem kell emlékeztetnem magukat a Bölcsek utolsó szavaira. Megígértették velünk, hogy a tizenegyedik darab sosem jut emberek kezébe, különben a sziget egyensúlya felborul, és a Háló eltűnik. Ez szerencsére még nem történt meg, legalábbis napnyugtáig még nem. De ki tudja, mit hoz a reggel? Talán alighogy felkel a nap, a láthatáron már egyiptomi hajók fognak gyülekezni, csak arra várva, hogy ránk vethessék magukat.
-         Hagyjuk meghalni a lányt – szólalt meg ismét Roen Taranym. – Súlyos sérüléseket szenvedett, ha a gyógyítóink nem segítenek rajta, biztosan nem marad életben sokáig. A családjának majd azt mondjuk, hogy nem tudtuk megmenteni.
Salmis elfintorodott.
-         Azzal nem oldunk meg semmit. A Kristály darabja ettől még ugyanúgy nem fog visszakerülni a farkasokhoz. Ahhoz magának a jövendő Nőstényfarkasnak kellene széttépnie a lányt.
A férfi mélyet sóhajtott, és beletúrt kék hajtincseibe.
-         Akárhogyan is legyen majd, egy ilyen súlyos dolog kapcsán nem hozhatunk egyedül döntést. Holnap amint felkel a nap, útra kelünk Atlantysba, hogy a Tanács színe elé vigyük az ügyet.
-         Mi lesz addig a lánnyal? – kérdezte Taranym.
-         Szereztünk mellé gyógyítókat, ők majd gondját viselik. Egyebet jelenleg nem tehetünk.
Salmis hiába is igyekezett volna, képtelen volt elrejteni, hogy mennyire megrendült és minden ízében retteg, hogy mit hoz a holnapi nap. Nem akart feleslegesen pánikot kelteni, de úgy tűnt, már régen elkésett vele. Gondterhelt arcok néztek vissza rá minden irányból, a liwymi Kistanács tagjai pedig szinte lesték minden mozdulatát, mintha ő megoldást tudna adni bármire is.
-         Uraim, azt javaslom, hogy jobb, ha most pihenünk egyet az út előtt. A nap már lement, így nem tudnak már hazatérni otthonaikba, de a szolgálók előkészítették önöknek a legfelső emeleten lévő vendégszobákat. Holnap a világosság első órájának második negyedében itt találkozunk, kérem, legyenek pontosak! Amiről pedig itt ma szó volt, a legszigorúbb titoktartás alá esik. Ha bármi is kiszivárog innen, magam fogok gondoskodni arról, hogy az illető jó pár évre a Forin-hegy valamelyik cellájának a vendége legyen!
***
Elon

Elon nem is emlékezett rá, hogy egy kényelmetlen széken a falnak dőlve aludt el. Fejét támasztó karja fájt és zsibbadt, ahogyan kinyitotta a szemét, és próbált magához térni álmából. Fáradtan körbenézett, és megállapította, hogy a liwymi Tanácsháza legfelső emeletének folyosóján van. Az övén lógó rézóra szerint már a világosság második órája volt, és az ablakokat takaró függönyt félrehúzva csakugyan megpillantotta a nap sárgás korongját a hegyek fölé emelkedni. Ez azt jelentette, hogy igen sokat aludt, méghozzá szoba híján itt a folyosón, a Kistanács tagjainak szeme láttára. Ennél kínosabb dolgot el sem tudott volna képzelni, bizonyára jót mulathattak rajta, amikor elmentek mellette.
Elon megdörzsölte a szemét, megmozgatta minden tagját, hogy visszatérjen beléjük az élet, majd céltalanul elindult az egyik irányba. Salmis már bizonyára elindult a főváros, Atlantys felé a Kistanács tagjaival együtt, és csak annyit mondott neki, hogy tartsa szemmel a lányt, és gőzpostával küldjön neki mielőbb hírt, ha történne valami. A férfinak azonban minden porcikája irtózott a gondolattól, hogy abba a házba betegye a lábát, ahol eredetileg elszállásolták őket, és ahol Maryát is ápolták. Abban reménykedett, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha itt marad a Tanácsházán egy darabig, és legalább a délelőttre felszívódhat az emberek elől.
Az épület ezen része komor és kihalt volt, elzárva a közemberek elől, arra tervezve, hogy átmeneti szállást nyújtson azok számára, akiket itt ért az éjszaka. A legtöbb atlantiszi házhoz hasonlóan a kőfalakat fehérre meszelték, a fapadlót élénk színű, kézzel szőtt szőnyegekkel borították, a kerek ablakok előtt pedig vastag függönyök lógtak, amelyeket éjjelente elhúztak, hogy az árnyak ne juthassanak be a házba. A famennyezetet tartó gerendákról rézkeretbe foglalt topáz kristálylámpák lógtak le, mellettük egy-egy feltekert rézhuzallal, amely a Jáde-hegyen található Kristály energiáját szállította el idáig. A lámpák folyamatosan égtek, de kékes fényüket most elnyomta az ablakokon beáramló napfény.
Elon elért az előcsarnokba levezető falépcsőhöz, de mivel semmi kedve nem volt olyan helyre menni, ahol másokkal is találkozhat, leült a legfelső fokra, szembe egy tengert ábrázoló fali freskóval, és a hűvös falnak támasztotta a fejét. Éhes volt, korgó gyomra szüntelenül emlékeztette rá, hogy ma még nem evett egy falatot sem, de nem vitte rá a lélek, hogy felálljon innen, és keressen egy inast, aki majd reggelit készít neki. A feje felett lógó kristálylámpa eltört, és a lépcsőfordulóra sötétség borult, de ez most valahogy remekül illett a hangulatához. Újra és újra felidéződött benne a tegnap este minden pillanata, és elszorult a torka, ahogyan látta maga előtt Marya Ygranát eszméletlenül, véresen, a kezében a Kristály tizenegyedik darabját szorítva. Miért, miért pont vele kellett mindez megtörténjen? Miért akart őrző lenni? Okos lány volt, mindemellett jó szándékú és kedves, és alacsony származása dacára a tulcandrai mesterek sokat reméltek tőle. De hogy Atlantysba menve miyeiának készüljön, és részt vegyen az Utolsó Próbán? Ez egyszerűen nem volt neki való, bőven meghaladta a képességeit. És lám, hová vezetett most mindez? Talán nem éri meg a holnapot.
Élénken emlékezett még arra az időre, amikor Marya az övé volt. Akkoriban ő volt a tulcandrai akadémia fényes csillaga, és bármelyik lányt könnyedén megkaphatta volna magának, de mégis őt választotta. Csendes volt, magának való, olyan, akár egy suta őzike, és Elon pontosan ezt szerette benne. Ha vele volt, nem kellett bizonyítania senkinek, egyszerűen csak minden kötöttség nélkül önmaga lehetett. Tudta, hogy Marya teljes szívéből szerette őt, és tulajdonképpen valahol mélyen belül ő is hasonlóan érzett iránta. De ezt sosem mondta, vagy mutatta ki bárhogyan, az a gyengeség jele lett volna. Inkább csak amolyan szórakozásnak fogta fel egy dolgot, élvezte, hogy ő, egy előkelő származású evenooi fiú hülyíthet egy egyszerű siguriai parasztlányt.
Persze azóta a világ más lett, Elon is érett felnőtté vált. De az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, és a dolgokat meg nem történtté tenni, akárhogyan is szeretné. Különös, hogy hogy megváltozott minden, amióta utoljára látták egymást. Most Maryából lett magas rangú őrző, belőle pedig egy kitaszított senki.
-         Ranoo úrfi! Ranoo úrfi, itt van?
Elont Tya asszony, a Tanácsháza gondnokának éles hangja térítette magához sötét gondolataiból. Villámgyorsan felpattant a földről, és hiába is igyekezett mozdulatlanná dermedni, a lába alatt hangosan nyikorgó fapadló elárulta helyzetét. A termetes asszonyság egy pillanat alatt a fordulóban termett, és megkönnyebbülés suhant át ráncos, ősz hajszálak keresztezte arcán.
-         I… Itt vagyok – hebegte Elon némileg meglepetten, és próbálta összerendezni a gondolatait.
-         Maga igazi eltűnőművész, Elon úrfi! – torkolta le Tya asszony a vele szemben állót, de mégsem tűnt mérgesnek, ajkán halovány mosoly játszott. – Jó hírem van a maga számára! Megírhatja Salmis mesternek, hogy megérkeztek az első őrzők Liwymbe, egészen pontosan ketten, egy férfi és egy nő. Rewen Taq úgy véli, a többiek sem lehetnek már messze, napnyugtára talán ideér mindenki.
-         Ezek valóban jó hírek – motyogta a férfi elszoruló torokkal. – Meg… megírom Salmisnak.
-         Olyan különös ma, Elon úrfi – pillantott végig rajta kíváncsian az asszony. – Talán nem is örül?
-         De, persze. Nagy nap ez Atlantisz számára. – A férfi azonban nem mert a szemébe nézni. Nem akarta, hogy a gondnok észrevegye rajta, hogy mennyire is csalódott. – Mondja, Marya Ygrana hogy van?
-         Hogy kicsoda? – kérdezett vissza az asszonyság értetlenül, mire Elon a füle tövéig elvörösödött. Ezek szerint ő nem volt beavatva a tegnapi nap eseményeibe.
-         Semmi csak… - Az agyában lázasan kergették egymást a gondolatok. – Salmis rám bízott egy súlyos beteg lányt, kérte, hogy ügyeljek rá, amíg nincs itt. De akkor megyek, és megnézem magam.
Azzal köszönés nélkül sarkon fordult, és lesietett a lépcsőn, mielőtt Tya asszony tovább kérdezősködne.
Nagyszerű, még arra is alkalmatlan, hogy Salmis titkait megőrizze.
***
A nap már magasan járt a horizont felett, amikor kilépett a városszéli ház díszesen faragott faajtaján a macskaköves utcára, és a közelben lévő gőzposta épülete felé vette az irányt. A hét ötödik napja volt, vagyis munkaszüneti nap, az emberek behúzódtak a délelőtti fülledt meleg elől otthonaikba, hogy majd a világosság utolsó óráiban újra előmerészkedjenek, és együtt költsék el újév előtti ünnepi vacsorájukat. A város kihalt és csendes volt, de Elon nem bánta, hogy nem találkozott senkivel útja során. Hangulata borús volt, és maga is alig vallotta be magának, hogy valójában mennyire felzaklatták az elmúlt nap eseményei. Egyenesen a gyógyítókkal beszélt az imént, akik vajmi kevés megnyugtató hírrel szolgálhattak a számára. Marya Ygrana ereje óráról órára fogyott, sok vért veszített, és szörnyű láz gyötörte. Ők mindent megpróbáltak, bekötözték a sebeit, gyógyfüveket és penészgomba-kivonatot adtak neki, de mindhiába, állapota nem javult. Ha ez így folytatódik, holnap reggelre halott lesz.
Elon tudta, hogy talán ez lenne a legjobb megoldás Atlantisz számára, de mégis minden ízében rettegett, hogy bekövetkezik. Nem akarta, hogy a lány meghaljon, és mindent elkövetett volna annak az érdekében, hogy ezt megakadályozza, talán, ha elég bátor lenne, még a Tanács akaratával is szembemenne. Biztos volt benne, hogy Marya gyűlöli őt, de úgy érezte, tartozik neki. A múlt miatt.
Annyira a gondolataiba temetkezett, hogy észre se vette, amint a posta a többi ház fölé magasodó tornyos épületéhez ért. A kétszárnyú bejárat előtti kőlépcsőkön néhány liwymi álldogált, és beszélgetett elmélyülten valamiről. Egyiküket, egy magas, gyapjúnadrágot és fehér inget viselő, tetovált karú férfit felismerte; Roen Taranym tanácsadója volt az, aki ott volt tegnap a Tanácsházán. Látszólag kedélyesen csevegett két társnőjével, de ahogy elhaladtak egymás mellett, lopva komor pillantást váltottak. A férfi biccentett felé, majd megfordult, és társaságával elindult lefelé az utcán. Elon azonban ezekből a titkos jelekből mindent megértett. Roen Taranym is tud mindenről, és bizonyára kész bármit megtenni azért, hogy hatást gyakoroljon a Tanácsra, és meggyőzze őket arról, hogy Marya Ygrana nem maradhat életben.
Besietett az ajtón, és egy kör alakú, tágas terembe ért. Míves, festett mennyezetű kupola borult fölé, melynek festményei a Bölcsek történetét beszélték el, a falakba vájt színes üvegablakok pedig különös fénybe borították a helyiséget. Körben faasztalok álltak, amelyeket hímzett faliszőnyegekkel díszített, magas paravánok választottak el egymástól, mögöttük pedig egy-egy drótkötélen ott függtek sorban a gőzkocsik, amelyek néhány óra alatt képesek voltak a sziget bármelyik szegletébe eljuttatni üzenetüket.
Úgy tűnik, igaz a mondás, miszerint minden városban két épület a legszebb: a gőzposta és a Tanácsháza. Elon elidőzött egy pillanatig a hely szépségén, majd határozott léptekkel megindult az egyik üres asztal felé, léptei megtörték a csendet, és már-már bántóan hangosan kopogtak a márványpadlón. Felkapta a paravánra akasztott kristálylámpát, leült a kényelmes, párnázott székre, majd pergament és tollat ragadott, és írni kezdett. Megírta Salmisnak, hogy az első négy őrző már megérkezett, és a sejtése valóban beigazolódott, miszerint Werrun Talleus lett az őrzők vezetője, Rewen Taq, Liwym főmestere pedig mindent kézben tart. Azon kapta magát, hogy csak ír és ír minél terjengősebben, már majdnem fél oldalt televésett dülöngélő betűivel, de Maryáról még mindig nem ejtett egy szót sem.
Nagyot sóhajtott, és beletúrt szőke tincseibe. Szíve nehéz volt, akár a kő.
A lány állapota változatlan.
Végül csak ennyit bírt leírni. Salmis ebből is érteni fogja.
Összetekerte, és viasszal lepecsételte a levelet, majd felállt, a fal mellett álló gőzkocsihoz sétált, amelyen az „Atlantys” felirat díszelgett, és beletette a küldeményt. A mellette levő fémszerkezetbe egy tizenegy lyres érmét dobott, mire az nyikorogva életre kelt, és egy apró, réz tartóba ágyazott topázkristályt dobott ki magából. Ez volt a gőzgépek lelke. Elnyelte a Kristály energiáját, és vizet gőzzé alakítva hajtotta ezeket a különös szerkezeteket egészen úti céljukig.
Elon betette a topázt a gőzkocsiba, mire az éktelen robajjal és füsttel kísérve mozgásba lendült, először lassan, majd egyre gyorsabban és gyorsabban siklott végig a drótpályán, amely a fővárosig vezetett. A férfi félelemmel vegyes megnyugvással nézett utána, egészen addig, míg az ki nem ért az épületből, és bele nem veszett a ragyogó kék horizontba. Csak reménykedhetett benne, hogy a címzettnek lesz elég bátorsága és józan esze, és minden tudásával azon lesz, hogy megkíméljék Marya Ygrana életét. 

3 megjegyzés:

  1. Jajj nekem, alig várom a következő részt :D <3

    VálaszTörlés
  2. Mostanában inkább Wattpadra és Merengőre teszem fel a történetet, itt megtalálod :) https://www.wattpad.com/story/104050226-atlantisz-hangjai

    VálaszTörlés