2017. április 2., vasárnap

Novella - Szent Iván éjszakája

Sziasztok!

Amint látjátok ezúttal nem egy újabb részt hoztam valamelyik történetemből, hanem egy novellát, amelyet még a nyáron, egy alföldi éjszakai utazás hatására írtam. Egy elég hátborzongató történetről van szó, de remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. :)

ölel: Amy



Az éjszaka fülledt és sötét volt. Sűrű fellegek takartál el a holdat, villámok cikáztak át az égbolton, kísérteties fénybe vonva időről-időre a tájat. Szél süvített végig a vidéken, felkavarta a port és leveleket, és meghajlította a terebélyes fákat. Ez a zivatar előszele volt, és a férfi érezte, ahogyan máris kövér esőcseppek csöppennek az arcára.
Reszketeg lábakkal tett egy lépést előre, és körbenézett a sötétben, próbálta kitalálni, hogy merre is lehet. Meztelen talpát szúrta az út durva aszfaltja, bőrét mindenhol kosz és vér borította, szakadt ruhája alól kilógó vádliját és karját pedig pillanatok alatt átjárta a meleg júniusi levegő. Még mindig egész testében remegett, feje hasogatott a durva ütközéstől, és szájában érezte a vér jól ismert, fémes ízét. Minden tagja lüktetett a becsapódás rettenetes erejétől, és tudta, hogy sürgősen segítségre lenne szüksége. Lehet, hogy most jól érzi magát, de akár komolyabban is megsérülhetett, és jobb lenne, ha minél hamarabb megvizsgálná egy orvos. De ha nem is, a kocsija totálkárosra tört a balesetben, és biztos benne, hogy képtelen lenne vele akárcsak egy centit is arrébb gurulni.
Kétségbeesetten nézett körbe a vaksötétben, de mindhiába, egy teremtett lélek sem járt erre ilyen későn. Az út, amin eddig jött, teljesen kihalt volt, és mind a két irányban a koromfekete horizontba veszett. Bizonytalan léptekkel az aszfalt közepére botorkált, és a környező tájat vette szemügyre. Tekintetével apró fényfoltok után kutatott, bármire, ami valamilyen településre, vagy emberek jelenlétére utalt, de érezte, ahogyan jeges félelem és magány árad szét egész bensőjében. Habár az Alföldön volt, mindenfelé csak hosszan elterülő szántóföldeket, ritkás erdőket és néhány dombot tudott kivenni. Jó húsz kilométeres körzetében egyetlen falu, vagy tanya fényei sem látszottak.
Hirtelen különös érzés lett úrrá rajta, mintha a teste pihekönnyű lenne, és csak lebegne a semmiben. Szörnyű fejfájás kínozta, látása el-elhomályosult, testének jobb oldalát pedig akár izzó vassal is égethették volna, annyira fájt. Törökülésben a földre kuporodott, és kezébe temette arcát. Tudta, hogy nem lett volna szabad meginnia az indulása előtt azt pár sört, mint ahogyan előtte a három felest, meg azt a rengeteg bort sem. De hát elvégre az embernek jól kell éreznie magát a legénybúcsúján, nem? A jövő hétvégén véget ér a szabadság számára, megnősül, elveszi a világ legcsodálatosabb nőjét, és a családnak szenteli majd minden idejét. Előtte azonban még egyszer utoljára az életben ki akarta tombolni magát!
És most mégis itt végezte az éjszaka közepén, az út szélén egy fának ütközve. Pedig Istenre esküszik, nem ment annyira gyorsan! Csak egy kicsivel többel, mint a sebességkorlát, pont annyival, amennyivel az autó engedte.
Villám cikázott végig az égbolton, kísérteties fénybe vonva az égről lecsüngő súlyos felhőket, amikor hirtelen egy távoli énekhang ütötte meg a fülét. Mintha csak angyalok énekelnének. Felkapta a fejét, szíve torkában dobogott a rémülettől, ahogyan körbepillantott, kutatva a földöntúli hang forrása után. A dal a háta mögül jött, egyre csak hangosabban és hangosabban szólt, kezek ütemes csattogása és lábak hangos dobbanása kísérte.
A férfi reszketett a félelemtől, ahogyan lassan felegyenesedett és megfordult. Éles fény vakította el, mintha csak a mennyek kapui nyíltak volna meg előtte, és száz meg száz földöntúli teremtmény közeledett felé, éneküktől zengett a táj. A hátborzongató dallam a csontjáig hatolt, átjárta egész testében.
Ez nem igaz, biztosan csak hallucinál! Talán beverhette a fejét!
Gondolkodás nélkül az autója felé indult, hogy beindítsa valahogy a csotrogányt, és eltűnjön innen, de lábai nem engedelmeskedtek. Az szellemek és boszorkányok könnyedén utolérték, közrefogták, és körbetáncolták őt, érintésük perzselte a bőrét, fájdalmas égésnyomokat hagyva maguk után. Feje beleszédült egészen a forgatagba, üvölteni akart, segítséget hívni, szabadulni innen ebből az őrületből, de a teremtmények nem engedték el, újra és újra a kör közepe felé taszigálták őt. Lassan az éneküket is kezdte megérteni.

Szent Iván éjén eljövünk,
A tűz nem árthat minekünk,
Ki itt áll belül e körön,
Mind ma éjjel velünk jön.

-                   Szent Iván éj – ismételte a fájdalomtól elcsukló hangon, és hirtelen gyerekkori emlékképek rémlettek fel előtte, amint babonás nagyanyját hallgatja, aki Szent Iván éji rémtörténeteket mesél neki a csillagos ég alatt ülve. Ez az év legrövidebb éjszakája, mondta, amikor a gonosz szellemek útra kelnek, hogy magukkal vigyék a holtak lelkét a pokolra. A tűz magához csalogatja őket, és akit elragadnak, arra örök kárhozat és szenvedés vár.
-                   Hagyjatok, én nem az vagyok, akit kerestek! – kiabálta erején felül, szinte fuldokolva, egész teste perzselő fájdalomban égett ott, ahol a teremtmények megérintették őt. De azok csak gúnyosan nevettek rajta, vörös szemük lámpásként világított a sötétben, hegyes fogaik megvillantak a villámok fényénél, bűzlő testükből szinte kilógtak zörgő csontjaik. Kezüket felé nyújtották, karomban végződő ujjaikkal testébe martak, a helyükön keletkezett sebekből vér serkent ki. De hangjuk mégis tiszta, már-már fájdalmasan szép volt.
-                   Engedjetek! – nyögte, és érezte, ahogyan forró levegő égeti végig a tüdejét.
-                   Mind ma éjjel velünk jön! – kántálták egyre dobhártyaszaggató hangerővel, és hiába is próbált védekezni, karon ragadták, és húzni kezdték magukkal.
-                   Hagyjatok békén, én csak haza akarok menni a menyasszonyomhoz! – ordította elkeseredetten, és fájdalomtól könnybe lábadt szemekkel próbált kiszabadulni, de a boszorkányok szorosan tartották őt. Érezte, ahogyan a lábai felmondják a szolgálatot, a földre zuhan, majd a teremtmények rávetik magukat, karmaikkal és fogaikkal cafatokat tépve a húsából. Már kiabálni sem maradt ereje, ernyedt végtagokkal némán tűrte, hogy a felkapják, és magukkal cipeljék a sötétségbe.
***
A rendőrök csak másnap reggel kapták a hívást, hogy a négyes számú főút mellett egy fának csapódott és kigyulladt autót találtak. Benne egy felismerhetetlenségig összeégett fiatal férfival.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése